Végső haszonélvező regisztrációja
2018 november 1.- től új törvény lépett érvénybe Szlovákiában, amely értelmében minden gazdasági társaságnak (így a Kft.-knál is) kötelessége bejegyeznie a végső haszonélvezőt.
Ki a végső haszonélvező?
- A gazdasági társaságban legalább 25%-os részesedése van a szavazati jogból és/vagy a törzstőkéből,
- jogában áll bármilyen szervet kinevezni vagy leváltani a gazdasági társaságban,
- más módon irányíthatja a gazdasági társaságot,
- legalább 25%-os részesedésre jogosult a gazdasági tevékenység eredményéből az adott gazdasági társaságtól.
Egyszerűsítve általában a társ / tulajdonosokról, csendestársakról, részvényesekről és néhány esetben az ügyvezetőkről beszélhetünk.
Hogyan és hová kell regisztrálni?
A 2018 november 1. után alakult társaságoknál az alapítás során az alapítóknak kötelességük volt a cégbírósági bejegyzés során megnevezni a végső haszonélvezőket, tehát ezeket a gazdasági társaságokat ez a téma nem érinti. Felhívnánk azonban a figyelmet arra, hogy aki nincs tisztában azzal, hogy eleget tettek-e ennek a követelménynek, az járjon utána, mivel esetleges mulasztás esetén kockáztatják a büntetés kiróvását.
Azon cégek, melyek az említett 2018 november 1. előtt alakultak, azoknak kötelességük ezt a bejegyzést elvégezniük az illetékes cégbíróságon legkésőbb a türelmi idő végéig, amely 2019. december 31..
A végső haszonélvező a cégjegyzékbe bekerül ugyan, azonban nem lesz elérhető mindenki számára, tehát nem lesz nyilvános bejegyzés.
Az említett szabály kimondja azt is, hogy minden módosítást, amely a haszonélvezőt érinti jelenteni kell ugyanazon módon, mint az első bejegyzésnél.
Milyen adatokat kell bejegyeztetni?
- Név
- Születési szám vagy születési dátum
- Állandó lakcím
- Állampolgárság
- Igazolványszám
- Végső haszonélvezet módja
Mi van ha nem regisztrálok?
Ezt senkinek nem ajánljuk, mivel a szankció elérheti a 3310,- EUR összegű büntetést is.
SUMMARUM
Tisztában vagyunk azzal, hogy a cégtulajdonosoknak ez egy újabb adminisztrációs terhet jelent, azonban arra való tekintettel, hogy arányaiban egy egyszerű folyamatról beszélünk, ellenben viszont az esetleges mulasztáskor a szankció magas, azt ajánljuk mindenkinek, hogy tegyenek eleget minél hamarabb ennek a kötelezettségnek. Amennyiben szakértőhöz fordulnának, 50-100,- EUR költséggel számolhatnak az ügyintézésért.20174